PASIFOGÁS REJTÉLYEI
... 60+ tyúkoknak!
Tanfolyam, egyelőre ingyenesen, főképp sorstársaknak!
Ha beválik, lóvét is szedek!
Szal status quo: masszív klausztrofóbia, lépcsőmászási nehezítettség, reggeli motivációhiány. Apróbb gondok itt nem részletezve.
Megy az ember az ambulanciára, 3. emelet, az a bádoglift, tudod, aminek a rozsdamentes ajtajai rádcsukódnak hermetikusan, oszt ha netán elakad, majd az utókor mumifikálódva kiszed a szarkofágból. Brrrrr!
Már attól elájulok, ha más beszáll, és látom azt a tragikus lassúsággal záródó, megállíthatatlan ajtót oldal irányban vánszorogni, és nincs apelláta. Megincsak brrrrrrr.
És akkor érzem, hogy jó-jó, de nincs elég erőm fölmászni a harmadikra ... a regisztrációnál hallottam, hogy egy idősebb csóka is oda megy, ahova én. Tapodok ott a lift előtt. Megnyomom a gombot, kinyílik az ajtó ... hűűű, ez túl hamar van így, erre nem számítottam! Szóval lesett rám ez a szemét! Azonnal ott van, szálljak csak be, majd aztán eltüntet a félelmetes ajtó mögött örökre!
Korombéli vagy kicsit idősebb, olyan kis dundis az ürgemókus, akire mint potenciális utastársra gondoltam, jópofa oroszos, deres kecskeszakállal.
Odaér a lifthez, leszólítom. Jónapot kívánok, ne haragudjon, jön velem a liften, úgy hallom, a harmadikra ön is ...
Ó, persze!
De - mondom - ha megkérhetném, legyen szíves fogja a kezemet, mert liftiszonyom van, és nagyon félek!
Pasi - édesen - mosolyog. Gondolja, na há esse nóóóórmális.
Persze, persze, ne tessék félni, fogom a kezét. Beszállunk, már fogja is a kezem, híven, odaadóan, a jéghideg mancsomat kellemesen melegíti a keze. És beszél hozzám, mindegy mit, ilyenkor az életmentő. Nem tud az ember a hülyeségére figyelni, és az eleve jó.
Mondjuk még 4-en beszálltak, és össze-vissza nyomkodták a gombokat, ami azért rémületet okoz nekem, de ő folyamatosan és nyugtatóan beszélt hozzám.
Hehe! Mint egy elaggott szerelmespár kéz a kézben szálltunk ki a liftből, mikor már tettünk két lépést, kicsit megszorította a kezem, és úgy engedte el.
Hát nagyon cukis vót a pasi. Köszöntem hálásan.
Na de lefele.
Ha mán osztriga, legyen rajta libazsír, fogtam egy másik pasit!
Az meg nem is akart lifttel menni, de mikor mondtam neki, hogy mi van, mosolyogva beszállt, intézte a gombnyomkodást, és fogta a kezem!
És ő is dumált hozzám.
Megúsztam az egész buzi liftezést élve.
Erre nagy örömömre bementem a spárba, és mikor kijöttem, hát ki jön velem szemben? Az első számú lovag, vigyorgunk egymásra, köszönünk, mondom neki, hát képzelje, lefele is fogtam magamnak egy pasit!
Ügyeees, mondja, és nevetve elköszönünk.
Ez az utóbbi szakállkás nyugodtan beülhetett vóna mondjuk a kocsimba is. Tulképpen egy páncser vagyok! Ménem mondtam neki, hogy legyenszíves má ... mer kocsiiszonyom is van.
Szóval még tovább fogom fejleszteni a 60-as béna banyák pasifogási szisztémáját, azt hiszem új perspektívák nyílnak meg előttem. Annál is inkább, mert jövő héten is mennem kell a dokihoz, és nem fognak panorámaablakokat vágni arra a hányadék liftre.
Tanfolyam, egyelőre ingyenesen, főképp sorstársaknak!
Ha beválik, lóvét is szedek!
Szal status quo: masszív klausztrofóbia, lépcsőmászási nehezítettség, reggeli motivációhiány. Apróbb gondok itt nem részletezve.
Megy az ember az ambulanciára, 3. emelet, az a bádoglift, tudod, aminek a rozsdamentes ajtajai rádcsukódnak hermetikusan, oszt ha netán elakad, majd az utókor mumifikálódva kiszed a szarkofágból. Brrrrr!
Már attól elájulok, ha más beszáll, és látom azt a tragikus lassúsággal záródó, megállíthatatlan ajtót oldal irányban vánszorogni, és nincs apelláta. Megincsak brrrrrrr.
És akkor érzem, hogy jó-jó, de nincs elég erőm fölmászni a harmadikra ... a regisztrációnál hallottam, hogy egy idősebb csóka is oda megy, ahova én. Tapodok ott a lift előtt. Megnyomom a gombot, kinyílik az ajtó ... hűűű, ez túl hamar van így, erre nem számítottam! Szóval lesett rám ez a szemét! Azonnal ott van, szálljak csak be, majd aztán eltüntet a félelmetes ajtó mögött örökre!
Korombéli vagy kicsit idősebb, olyan kis dundis az ürgemókus, akire mint potenciális utastársra gondoltam, jópofa oroszos, deres kecskeszakállal.
Odaér a lifthez, leszólítom. Jónapot kívánok, ne haragudjon, jön velem a liften, úgy hallom, a harmadikra ön is ...
Ó, persze!
De - mondom - ha megkérhetném, legyen szíves fogja a kezemet, mert liftiszonyom van, és nagyon félek!
Pasi - édesen - mosolyog. Gondolja, na há esse nóóóórmális.
Persze, persze, ne tessék félni, fogom a kezét. Beszállunk, már fogja is a kezem, híven, odaadóan, a jéghideg mancsomat kellemesen melegíti a keze. És beszél hozzám, mindegy mit, ilyenkor az életmentő. Nem tud az ember a hülyeségére figyelni, és az eleve jó.
Mondjuk még 4-en beszálltak, és össze-vissza nyomkodták a gombokat, ami azért rémületet okoz nekem, de ő folyamatosan és nyugtatóan beszélt hozzám.
Hehe! Mint egy elaggott szerelmespár kéz a kézben szálltunk ki a liftből, mikor már tettünk két lépést, kicsit megszorította a kezem, és úgy engedte el.
Hát nagyon cukis vót a pasi. Köszöntem hálásan.
Na de lefele.
Ha mán osztriga, legyen rajta libazsír, fogtam egy másik pasit!
Az meg nem is akart lifttel menni, de mikor mondtam neki, hogy mi van, mosolyogva beszállt, intézte a gombnyomkodást, és fogta a kezem!
És ő is dumált hozzám.
Megúsztam az egész buzi liftezést élve.
Erre nagy örömömre bementem a spárba, és mikor kijöttem, hát ki jön velem szemben? Az első számú lovag, vigyorgunk egymásra, köszönünk, mondom neki, hát képzelje, lefele is fogtam magamnak egy pasit!
Ügyeees, mondja, és nevetve elköszönünk.
Ez az utóbbi szakállkás nyugodtan beülhetett vóna mondjuk a kocsimba is. Tulképpen egy páncser vagyok! Ménem mondtam neki, hogy legyenszíves má ... mer kocsiiszonyom is van.
Szóval még tovább fogom fejleszteni a 60-as béna banyák pasifogási szisztémáját, azt hiszem új perspektívák nyílnak meg előttem. Annál is inkább, mert jövő héten is mennem kell a dokihoz, és nem fognak panorámaablakokat vágni arra a hányadék liftre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése